2. rész

Imádtam, hogy ez a pálya nincs túl messze a lakásomtól. Jobb helyet nem is találhattak volna neki! Alig pár perc alatt odaértem. Leszálltam a motorról és kíváncsian indultam el a kissé rozsdás drótkerítés mellett. A hangokból hallottam, hogy a pálya nem üres, de csak akkor lehettem igazán biztos abban, hogy a papagájúr társasága tölti itt szabadidejét, mikor kiértem a nagy fa takarásából. Egy apró mosoly ült ki arcomra, miközben betoltam a drágaságom az ajtón. Nem tudom mi volt ez a megmagyarázhatatlan vonzalom, de tetszett.
Beléptem a kerítésen túlra és a pálya vonala mentén támasztottam le járművem, míg felkészültem, hogy felülhessek rá.

-       Óh, a lila lány – mosolygott az egyik srác, aki most éppen nem motorján száguldott.

-       Talán nem tetszik az overálom? – tátottam el a számat, majd sértődöttséget színleltem.

-       Nincs vele gond, csak mivel nem tudjuk a neved, így emlegetünk – rántott vállat. Várjunk csak! Emlegetnek? Engem? Minek?

-       Elisa – nyújtottam kezet.

-       Alessio – ő is kinyújtotta kezét, majd kezet ráztunk. – De mindenki Uccionak hív.

-       Uccio? – húztam fel kérdően szemöldököm.

-       A vezetéknevem Salucci – magyarázta.

-       Értem. Te vagy Rossi legjobb barátja, nem? – kérdeztem rá, hiszen múltkor is annyira mellette állt, valamint nem vagyok én olyan tájékozatlan sem.

-       Szóval mégis tudod, hogy ki ő? – vigyorgott.

-       Persze – bólintottam mosolyogva, mire az említett befejezte körét és kihajtott mellénk motorjával. Intett egy aprót, így én is hasonlóképpen tettem.

-       Régóta jársz ide? – érdeklődött tovább Uccio.

-       Egy ideje – bólogattam. – Bár általában korábban jövök, rögtön munka után – magyaráztam. Valentino levette a bukósisakot és felém fordult.

-       Akkor, hogy lehet, hogy most nem? – apró mosollyal az arcán érdeklődött.

-       Tegnap túlóráztam és mikor kijöttem, lenyűgözött a naplemente, szóval gondoltam ma is így jövök. Remélem, nem baj… - motyogtam.

-       Nem, dehogy – nevetett. – Mióta crossozol?

-       Egy ideje – vontam vállat, mire még jobban elvigyorodtak.

-       Mit szólnál egy versenyhez? – vetette fel a kilencszeres világbajnok. Elgondolkodtam. Most komolyan menjek bele? Ha kikapok, már pedig elég nagy esély van rá, többé nem jöhetek majd megnézni a naplementét, mert cseszegetni fognak.. Bár, legalább elmúlik majd a kísértés is… - Nos?

-       Attól félek, az egód nem élné túl a vereséget – húztam agyát. Hogy miért? Mert jól esett, és láttam rajta, hogy vevő rá.

-       Próbáljuk ki! – invitált a pálya felé.

-       Rendben, de előbb megyek egy bemelegítő kört – emeltem fel mutatóujjam, hogy nyomatékosítsam, csak egy kör lesz.

-       Ahogy érzed – vigyorgott. Fejembe nyomtam a sisakot, majd a kesztyűket is felhúztam, mielőtt felültem a motoromra. Reméltem, míg én megteszem ezt az egy kört, ő összeszedi barátait, hogy versenyünk alatt ne lebzseljenek a pályán.
A nap lassacskán elindult le az égboltról, én pedig ismét elámultam a gyönyörűségében. Beleszerettem a nap ezen időszakába, mely nem véletlenül kap elsőszámú helyet megannyi romantikus filmben és könyvben. Kihajtottam az utolsó kanyarnál, majd kifaroltam előttük.

-       Nos, felkészültél? – megszabadultam bukósisakomtól, majd a bajnokra pillantottam.

-       Mióta megszülettem – vetett be egy kissé öntelt vigyort. – De legyen valami tétje is – lépett közelebb.

-       Mire gondolsz? – húztam fel kíváncsian szemöldököm, miközben másik lábam is átvetettem a motoron, így már nem terpeszben ültem.

-       Legyen hasznom is a győzelemből – tárta szét karjait.

-       Úgy érted nekem, az én győzelmemből! – kacsintottam rá, melyet barátai nevetéssel fogadtak.

-       Ha ilyen biztos vagy magadban, akkor talán bevállalnál egy… - gondolkodott el egy percre, mire barátja, Uccio szólalt meg helyette.

-       Egy kört félmeztelenül! – a srácok tovább nevettek, kurjongattak. Beindította fantáziájukat a gondolat.

-       Hmm. Igen, ez jól hangzik – állapította meg Rossi. – Rendben, ha nyerek, monokinizel egyet a motorodon – terült el hatalmas vigyor az arcán. Sokat tűnődtem ezen, nem vágytam arra, hogy kebleimet mutogassam, de nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy visszakozom, így hát mindent vagy semmit alapon beleegyeztem.

-       Rendben van – nyögtem ki végül a szavakat. – De ha én nyerek, énekelni fogsz… - vázoltam tervemet.

-       Jól van – rántott vállat.

-       Női tanga bugyiban – tettem hozzá, mire társaságából ismét hatalmas nevetés tört ki. Jól láthatóan átfutott pár érv pro és kontra az agyán, ám ő is rábólintott. Kinyújtotta karját és kezet ráztunk. Mindketten fejünkbe nyomtuk a bukósisakot, majd a pályára gurultunk a motorokkal. Egyik barátja, kinek nevét nem tudtam, de elég béna hangon tud vihogni, lett az indító. Becsatoltam a kesztyűimet, majd oldalra pillantottam, a bajnok rám kacsintott, majd lehúzta a plexit.

Rendben, a verseny hat körös, és értelemszerűen az nyer, aki előbb ér célba! A szabálytalankodást büntetjük – ismertette az alapvető elveket Alessio. A vézna gyerek ezt követően megkérdezte készen állunk-e és mikor bólintottunk, meglengette a zászlóként szolgáló zsebkendőjét. Mindketten jól kaptuk el a rajtot és nagy meglepetésemre, nem került túlságosan távol tőlem. Hamar sikerült is megelőznöm, ám ő két kanyarral később visszavette a számára szimpatikusabb helyet. Hat rémesen hosszúnak tűnő körön át folytattuk a macska-egér játékot, míg végül, az utolsó fél körben visszavette a vezetést és előttem hajtott át a képzeletbeli célvonalon.
Megdöbbentem, hogy ilyen közel álltam a győzelemhez, ám így talán még jobban fájt, hogy vesztettem. A nagy számnak köszönhetően pedig még vetkőznöm is kell egy csapat vadidegen előtt… szuper!