5. rész

-       Legédesebb álmaimból riasztott fel az ébresztőóra.

-       A francba! – szitkozódtam, amint eszembe jutott, dolgoznom kell ma.

-       Mi a baj? – dünnyögte Valentino félig még álomvilágban járva.

-       Be kell mennem melózni – tájékoztattam. Fintorgott egyet, majd kinyitotta szemeit. Elmosolyodott, miközben látta, hogy magam köré csavarom a lepedőt.
Fantasztikus éjszakánk volt, ezt meg kell hagyni. Talán még soha, senkivel nem volt ennyire jó a szex. Pontosan értettem, miért mondta szereti a jót, márpedig a szex jó, vele pedig fantasztikusan jó!

-       Kérj szabadságot! – húzott vissza magához.

-       Nem lehet – haraptam be alsó ajkamat. – De pihenj nyugodtan!

-       Nem, nem. Ha te mész, én is összeszedem magam – mosolygott. Nem tudom, mi van pontosan közöttünk, végtére is alig ismerjük egymást, mégis túl vagyunk egy szenvedélyes éjszakán, most pedig úgy mozgunk fel s le a lakásban, reggeli teendőinket intézve, mintha már hosszú ideje együtt élnénk.

-       Elvigyelek? – kérdeztem, miután a mosogatóba helyeztem a bögréinket.

-       Azt se tudod, merre lakom – mosolygott.

-       Gondoltam elárulod – forgattam szemeimet.

-       Nem akarom, hogy miattam késs el – rázta a fejét. – Felhívom Ucciot és megkérem, hogy jöjjön értem – mosolygott tovább.

-       Nem kések el – magyaráztam, majd felpillantottam az órára. – Oké, lehet – fintorogtam.

-       Komolyan, Elisa. Menj nyugodtan! – unszolt.

-       Rendben – sóhajtottam. Felálltam, felkaptam a táskámat és indultunk is az ajtó felé, miközben tárcsázta barátját.

-       Találkozunk a pályán? – kérdezte kíváncsian.

-       A szokott időben – biccentettem.

-       Szia – hajolt közelebb. Egy apró puszival köszönt, melyet az arcomra adott. Egyre inkább összezavarodtam. Most komolyan! Mi van köztünk?

-       Szia – viszonoztam tettét, majd beszálltam az autómba, ő pedig elindult gyalog, hogy valahol útközben találkozzon Alessioval.

Egy végtelen hosszúnak tűnő munkanap várt rám. Mintha valaki szándékosan lelassította volna az órákat körülöttem, egyszerűen nem telt az idő, hiába dolgoztam folyamatosan. Végül, mikor az óra is azt jelezte, mehetek, mint akit rakétából lőttek ki hagytam el az épületet. Nem tudom mit vártam, miben reménykedtem, de alig vártam, hogy már a pályán legyek, egy időben a srácokkal.

-       Szia – köszöntött, holott még el sem értem a bejáratot.

-       Szia – mindkettőnk arcán mosoly terült el, ám egyikünk se tudta igazán, hogyan is köszöntsük egymást, csak úgy, mint a reggeli búcsúnkkor. Ismét ő kezdeményezett, közelebb hajolt egy apró puszira. – Korán érkeztem?

-       Épp a legjobbkor! – mosolygott.

-       Szuper – mosolyogtam önfeledten. Olyan könnyű volt a közelében lenni, mégis nehéz, tekintve, hogy fogalmam sem volt, hogyan viszonyuljak hozzá a tegnapi után.
Elindultunk a pálya irányába, de még barátai hallótávolságán kívül, végre felhozta a témát.

-       Elisa, a tegnap este történtek… - kezdett bele.

-       Igen? – próbáltam kevés érdeklődést mutatni.

-       Én… öhm… kicsit elragadott minket a hév, azt hiszem. Nem szoktam a nőket ilyen hamar ágyba vinni, legalábbis nem azokat, akivel továbbra is tartani szeretném a kapcsolatot… - motyogta.

-       Nem gáz – rántottam vállat. – Volt egy jó éjszakánk, nem kellett kényszerítened semmire, magamtól csináltam – motyogtam.

-       És milyen jól… - a mondatot leginkább gondolatban akarhatta megjegyezni, ám mégis kicsúszott száján. – Bocs – nevetett.

-       Megesik – nevettem vele.

-       Mit szólnál, ha maradnánk az ismerkedős, barátkozós fázisban? – kérdezett rá végül.

-       Benne vagyok! – nyújtottam kezem, ő pedig megrázta, mint ahogy a férfiak teszik ezt egymás közt. – Nos, haver – nyomatékosan pillantottam rá a haver szónál. – nem tanítanál nekem valami trükköt?

-       Milyen trükkre gondoltál? – érdeklődött.

-   Mindegy. Taníts valamit – rántottam meg a vállam, majd felültem motoromra. Ő is így tett, majd felvéve a sisakot és a kesztyűket, elindultunk a pályára. Mentünk két kört csak úgy simán, miközben elkápráztatott pár trükkel. Elsőre lehetetlennek tűnt, hogy egy napon, majd én is képes legyek ezen trükkök véghezvitelére, de alig pár nap alatt tökéletesen megtanultam mellette. A végén már olyan könnyedén ment, mintha ezer éve mást se csinálnék, csak ezt. Nem voltam biztos abban, hogy mindenkinek ilyen könnyen menne a megtanulása, de elbízni sem akartam magam. Nem vagyok én olyan tehetséges, mint gondolják. Csak követem az ösztöneimet.